Erik és Márta a tett színhelyén álltak.Márta a szokásos barna bőrkabátját viselte. Arcának embertelen szürkesége biztosan feltűnt volna a járókelőknek, de késő éjszaka volt, és a templom tövében fekvő hajléktalanokon kívül alig volt ember az utcán.- Feletted jár a halál - mondta Márta - Nem ad időt, és nem ad kegyelmet.- Ki volt az? - Erik keze ökölbe szorult - Látod már a gyilkost?- A gondolat olyan, mint egy spóra - magyarázta a nő - Amíg arra figyelsz, hogy mit nem tudsz, addig nem is fogsz tudni.Próbáld áthatni a helyet. Próbáld egyszerűen csak tudni! Azt fogod észrevenni, hogy a tudás lassan átszűrődik a múlton, a jövőn, és a jelenen.A látnok mindig suttogva beszélt, amikor használta a képességét.Erik megpróbálta kicsit elengedni a gondolati hullámait. Sajnos ő nem tudott megszabadulni attól a nyilvánvaló következtetéstől, hogy a Viperák műve volt.A harcos kaszt tagjai már készültek.Nagyon komoly parancsnoki jelenlét kellett ahhoz, hogy visszafogja őket.- A nyílvessző suhogása - folytatta Márta - a tetőről indult. Az elkövető férfi.Megérintette a templom falát.- A lövés után azonnal sietni kezd. Ez egy ember.- Ember?Márta mindkét tenyerét a falra tette. Lemállott némi vakolat az ujjai alatt.- Egy vámpír sem mozogna ilyen lassan ha vadászik.Az arcát is a hűvös kőhöz érintette.- Embernek viszont gyors. Gyorsabb mint az átlag.- Azt állítod, hogy nem a Viperák tették? - Erik nagyon türelmetlen volt.A látnok elengedte a falat.- Ezek tények Erik. Én nem állítok semmit.- Gyerünk! Tudni akarom mi van még! Hogy van tovább?- A vadász itt vágott át a téren - Márta megindult a kis mellékutca felé - Az egész élete ebben a néhány percben csúcsosodik ki. Keleten tanulta a kardművészetet. Egy idős mester oktatta őt. Azóta minden napját azzal töltötte, hogy felkészült. Erejét, gyorsaságát, ügyességét fejlesztette. Megtanult bánni különféle szúró, vágó, és lőfegyverekkel. Tudta, hogy a győzelemhez hasonlóvá kell válnia hozzá.Megálltak a mellékutcában.- Itt állt, amikor a bátyád elégett. Utána nagyon gyorsan távozott.