Kris Kelvin pszichológus megérkezik egy távoli égitest, a Solaris felszíne felett lebegő űrállomásra. A bolygót plazmaóceán borítja, mely élet, sőt különös intelligencia jeleit mutatja, de az emberek mindeddig sikertelenül próbáltak kapcsolatot teremteni vele.

Kelvint senki sem fogadja az Állomáson, és a zavartan viselkedő dr. Snaut rejtélyes figyelmeztetésekkel próbálja megértetni vele, hogy veszély leselkedik rá. Még furcsább a merev és máskor mindig hivatalos Sartorius, aki be sem akarja engedni Kelvint a laborba, ahová elbarikádozta magát.

A pszichológus lassan rájön az igazságra: az óceán őrületbe hajszolja a kutatókat, saját személyiségük legbelső, eltitkolt démonait szabadítva rájuk...

A regényt először Borisz Nierenburg vitte filmre 1968-ban. Andrej Tarkovszkij Solaris-a 1972-ben készült, majd 2002-ben Steven Soderbergh is megfilmesítette a történetet. Michael Obst német zeneszerző hasonló címmel operát írt belőle.

Stanislaw Lem műve olyan gazdag, sokrétű tudományos, filozofikus, különös művészi alkotás, mintha ezek a zseniális feldolgozások különböző regényekből készültek volna.

Stanislaw Lem (1921–2006) a huszadik század legsikeresebb, legolvasottabb sci-fi-írója, művei negyvenegy nyelven jelentek meg a világon.

1973-ban elnyerte az Amerikai Science Fiction és Fantasy Írók Szövetségének (SFWA) tiszteletbeli tagságát, de azt később – az amerikai sci-fi igénytelenségére tett kritikus megjegyzései miatt – visszavonták.

„Mikor remekművel kerül kapcsolatba az ember, hallani kezdi ugyanazt a hívó szót, amelyik a művészt is alkotásra késztette." (Andrej Tarkovszkij)